Lugosi Krónika
A Lugosi Krónika pdf formátumban.
Megtekintéséhez Adobe Acrobat Reader szükséges.
Gyengénlátóknak
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Nyírlugos történelme

Nyírlugos történelmeA város nevének eredete eddig még tisztázatlan, de több elképzelés született a névadásról. A Nyír-előtag a nyírfára vezethető vissza. A Lugos utótagról három változat létezik. Az első változat szerint a település határában rengeteg vadszőlő (vagy vadrózsa?) termett és ezeket lugasokra futtatták fel. A második szerint a föld minőségéről kapta a Nyírlugos nevet, a harmadik szerint pedig a településen sokan foglalkoztak szőttesek készítésével és a vásznat lúggal fehérítették, így alakult ki a Nyírlugos név. Aránylag későn, a XIV. században a Guthkeled nemzetség birtoktömbje közé ékelődve, mint vett birtok tűnik fel az okleveles adatok között. 1354-ben a Báthory család ecsedi ága osztozkodik rajta, ettől kezdve mindig a család Ecsedet birtokló ágáé volt. A falu határába 1359-ben olvadt bele egy másik kis középkori falu, Makra, amelyet egy nemesről, Demetrius vidl.f. Petri de Makra de eodem C-a Zothmar-ról neveztek el. Ma már csak egy-két dűlőnév őrzi az egykori település emlékét: Kis-Makra, Nagy-Makra és a Makra. A török megszállás idején Nyírlugos nem tartozott ugyan a Hódoltsághoz, de a törökök gyakran be-betörtek a falu területére. A riadt helybeliek pedig elbújtak a Csonkás-erdőben, illetve a Peresalján. (Peresalja egy határrész). Ezek sűrű, áthatolhatatlan, mocsaras vidékek voltak, így a törökök nem tudták elhurcolni a lakosságot. Bizonyítják ezt az itt feltárt cserépedények, tégladarabok és pipák. Báthory István országbíró halálával a község tulajdonjoga Báthory Gáborra száll, aki 1627-ben 3000 forintért zálogba adja Farkas Istvánnak. II. Rákóczi György a zálogösszeg megtérítése nélkül elvette a birtokot. Báthory Zsófia 1666-ban visszaadta Farkas Erzsébetnek, akinek kezével gróf Barkóczi János vette birtokba. 1607-ben Szabolcs és Szatmár megye közös megállapodása alapján Szabolcs megyéhez került ugyan a község, de fele mindig Szatmárban volt. 1723-ban a két rész hovatartozása feletti perben kiderült, hogy néhány évtizedig a község egy nagy puszta volt , de ekkor már 48 telken laktak, út menti, egyházsoros településformában. Később a község felét gróf Károllyi Antal a Barkóczi részként örökölte, másik felét 1756-1768 között a többi birtokostól megváltotta. 1828-ban az egész falu 139 házas jobbágyával, 28 házas és 4 házatlan zsellérével a Károllyiaké lett. Lugos határába olvadt be Szennyes, amelyről csak annyit tudunk, hogy 1279-ben, egy oklevélben ide való lakót említenek és egy e helyről elnevezett család birtoka volt. A Szennyes családnak a XVIII. század elején még találjuk a nyomát, a birtok azonban a XVII. század óta puszta. A közeli hajdúváros, Vámospércs bérelte legelőnek. A XIX. század folyamán újra benépesült és ma is népes külterülete városunknak. 1967. január 1-től Szabadságtelep a neve. A megye déli szegélyén, az ún, Ligetalján fekvő, 1723-ban még csak út menti egyházsoros település, a XVIII. század legelején pedig újra települt község Nyírlugos. Mai formájában több utcás, szabálytalan alaprajzú település, az utcák csatlakozásánál kialakult, egymáshoz közel fekvő, háromszög alakú terekkel. A település magja a debreceni országút mentén alakult ki. A hagyományos építésű, szabálytalan vonalú utcák a szomszédos községekbe vezető utak, dűlőutak mentén keletkeztek, új házsorai pedig a település keleti (Szabadság út) és déli (Petőfi út) szegélyén állnak. A település szerkezete a felszíni sajátosságokhoz erősen alkalmazkodik, ezt bizonyítja az, hogy a község házai a magasabb homokhátakra települtek. A város utcái előkertes beépítésűek, szalagtelkei kétsoros elrendezésűek. A tagolt épületrendezésű udvarok általában három részből álltak. A három udvar a következő részekből állt: udvar (lakóház, gémeskút, tyúkól, kiskert), szűrű (istálló, disznóól, tengeri góré, szín, fészer), valamint rakodó (területén állt a széna tárolására szolgáló depó és a szalmakazal). Ezena hárma s udvaron túl a kert terült el. Lugos egészen 1827-ig hol Szabolcs, hol pedig Szatmár, vagy egyszerre mindkét megyéhez is tartozott. Ennek megfelelően a falu adófizetőit két törvényhatóság tartotta számon. A falu 24 jobbágytelke Szabolcs megyének, másik hasonló fele pedig Szatmárnak tartozott adót fizetni. A Mihálydi utca mindkét oldala a görög katolikus templomig Szabolcshoz, az ettől délre eső telkek Szatmárhoz tartoztak. A falu XVIII. századi újratelepülése szempontjából fontos volt, hogy Lugosra a század elején telepesek érkeztek. 1714-ben a település szabolcsi részén 10 lakost, a szatmári részén pedig 8 zsellért és 17 telepest írtak össze. A bevándorlók közül többen végleg megtelepedtek a faluban. 1726-ban már 4 véglegesen betelepült lakosról tudunk (Hegedűs László, Szűcs Demeter, Fekete László, Fülep András). Ezen bevándorlók között voltak, akik a Szatmár megyei Acsádról (ma Nyíracsád) jöttek. Pl. Malmos Éliás, Sánta Éliás, Kabai András, Lengyel Mihály, Tóth Márton, Furdan Pál. Ezek a telepesek valamennyien szolgák voltak az eredeti lakóhelyükön, itt pedig mindnyájan telket kaptak és jobbágyként dolgozhattak. Feltételezések szerint Nyírlugos lakóinak jelentős hányada a felvidéki Árva megye Treszténiai járásból származik, az 1720-1722 körüli időből. Bizonyítják ezt a családnevekben máig előforduló -ák, -ek, -ik végződések (pl. Hancsicsák, Hramcsák, Kubasek, Válek, Andrásik, Árvai). Lugoson nemcsak a környező megyékből telepedtek le, hanem idegen anyanyelvű és nemzetiségű telepesek is érkeztek. 1710 érkeztek és telepedtek le a görög katolikus ruténok. A lugosi ukránokról először egy 1773-ban készült helységnévtár tesz említést. Szirmai A ntal 1810-ben így mutatja be Lugost: "Lakossai oroszok, templomjok fából épült, Papjok is vagyon." A szóhagyományban az él, hogy a lugosi ukránok Máramaros megyéből, Bedőházáról települtek ide. 1880-ban a falu 1830 lakosából 471 vallja magát ukránnak. Az ukránok betelepedése előtt a nagyközség két részből állt: Lugos és Kislugos, egy-egy dombtetőre épülve. Az ukránok a kettő közötti alacsonyabb területet foglalták el, ide építették házaikat. Fényes Elek 1839-ben "magyar-tót" falunak nevezi Lugost. A XIX. század első évtizedeiben a Károllyiak telepítették ide a római katolikus szlovákokat, ők a falu keleti részét foglalták el. 1865-ben Pesty Frigyesnek írta a lugosi előljáróság: "Római Catholicusok is vannak, mint egy 900 lélek, ezek nagy része mostanában települtek le a felső-tót megyékből, és szláv nyelven beszélnek". A szlovákok betelepítésével a nagyközség vallási megoszlásában is változás következett be. Ezen adatok is bizonyítják, hogy a falu népessége a betelepültek révén vallási és nyelvjárási, illetve nyelvművelési szokásban szokásban is megosztottá vált. Ezt bizonyítja egy 1864-es feljegyzés, miszerint a lakosság nyelve magyar, szlovák és ukrán volt, de az 1900-as helységnévtár már csak magyar nyelvűnek tünteti fel a falut. Az első Magyarországi népszámlálás (1784-1787) idején Lugosnak 800 lakosa volt. Az összeírt 191 család 139 házban élt. A felnőtt férfiak közül egy pap, 98 paraszt, 67 paraszt örököse és 88 zsellér élt. Szatmár megye taksás nemeseit 1805-ben hívták össze. Lugoson ekkor már csak öt taksást találunk, ezek a vajda család tagjai. A település népességének alakulására nagy hatással volt az 1873-ban pusztító kolera-járvány. Körtvélyessy Gyula és Bánki György községi bírók visszaemlékezései szerint a falu lakosságának több, mint egyharmada elpusztult a járvány következtében. Azt a helyet, ahová a járvány áldozatait temették, ma is kolera-temetőnek nevezik. A századfordulón "Nyír Lugos"-nak 327 háza és 2030 lakója van. A mostoha természeti és gazdasági tényezők hatására a községből nagymértékű volt a kivándorlás. Főképpen Argentínába és Kanadába emigráltak az emberek. Az 1930-as évekig legalább 250 ember vándorolt külföldre. A nyírlugosi nagymértékű kivándorlást a földéhség okozta elsősorban és ehhez társult az erősödő keresethiány. A föld kevés volt, ipari vállalatok pedig még a megyében sem voltak. Az áram bevezetésére a lakásokba 1960-1961 között került sor. Ennek az elindítója Körtvélyessy Gyula, befejezője Babály Sándor volt. Nyírlugos népessége 1870-től 1960-ig emelkedő tendenciájú, ezt követően pedig 1975-ig csökkenést mutat. 1980-ban a népesség 96%-a, azaz 3596 fő a belterületen, 4%-a, azaz 160 fő pedig külterületen lakik. A központi belterületen él a népesség 67,5%-a, azaz 2529 fő. A XX. század utolsó évtizedeiben több család menekült át a zöldhatáron és települt le Nyírlugoson. A település természetes népesség-növekedése az 1980-as évek elejére, az 1990-es évek végére jelentősen csökkent. Fokozatosan csökkent a született gyermeke száma, ugyanakkor magas a halálozási arányszám, ami a természetes szaporodás csökkenését jelenti. Oka egyértelműen a fiatalok elvándorlása. Azok a fiatalok, akik valamilyen szakmával, vagy megfelelő iskolai végzettséggel rendelkeztek, a közeli városokban keresték a megélhetést. A legutóbbi évtizedben a településen végbement jelentős változások, az infrastruktúra nagymértékű fejlődése, a várossá válás minden bizonnyal pozitív irányba tereli majd a népesség számának alakulását is, amely jelenleg 3200 fő.