Lugosi Krónika
A Lugosi Krónika pdf formátumban.
Megtekintéséhez Adobe Acrobat Reader szükséges.
Gyengénlátóknak
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A szatmári békétől 1848-ig

A szatmári békétől 1848-igA szatmári béke után viszonylagos nyugalom köszöntött a Felső-Tisza vidékének lakosságára. Viszonylagos, mert bár hadjáratok, csaták nem zaklatták a lakosságot, de sújtották pestis és kolerajárványok. Sújtották a Tisza áradásai, az időnként egész falvakat elpusztító tűzvészek, vagy az 1814-1817 közötti éhínség is. Az 1711-től 1849-ig terjedő korszak a lassú, de biztonságos lét jegyeit hordozta magán. Az elnéptelenedett falvak sorra benépesültek. Nyíradony 1712-ben, Tímár 1718-ban fogadta új lakóit. Szervezett kincstári telepítés keretében német lakosságot kapott Vállaj és Rakamaz község. Az egri káptalan betelepítette a hajdúktól elhagyott Polgárt, a gróf Károllyiak pedig Nyíregyházát (1735). Jelentős számú család költözött Nyírgyulaj, Bogát, Vencsellő, Kiskálló, Oros, Nyírlugos községekbe, Balmazújváros mezővárosba. A falvak többségébe kis létszámban települő ruszin, szlovák és román családok hamar megindultak a spontán asszimilálódás útján, 2-3 nemzedéken belül feladták etnikai hovatartozásukat és beolvadtak a magyarságba. A tájegység ez időben megmaradt mezőgazdasággal foglalkozó területnek. A lakosságot iparcikkekkel a mezővárosokban megtelepedett kézművesek látták el, illetve az e térséget környező jeles vásározó helyek csábították országos vásáraikra az itteni lakosokat. A mai Szabolcs-Szatmár-Bereg területén Kisvárda, Fehérgyarmat, Nagykálló, Mátészalka és később Nyíregyháza voltak a jelentősebb vásározó helyek. A látszólagos nyugalom mögött azonban erőteljes és fokozódó társadalmi feszültségek halmozódtak fel. A Mária-Terézia korabeli úrbérrendezés fél és negyed telekben szabta meg az itteni jobbágyok birtokát. 1772-ben, amikor mind Szabolcsban, mind Szatmárban lezajlottak a rendezési munkálatok, ez még nem okozott különösebb gondot. Jobban növelte a társadalmi feszültséget, hogy az uralkodónő az erdők felügyeletének és haszonélvezetének jogát a nemességre ruházta. A legtöbb úrbéli per ezekben az időkben keletkezett. Az igazi feszültség azonban csak 1836 után jelentkezett, amikor az országgyűlés által elfogadott törvény nyomán megkezdődött a falvak határainak rendezése. Szatmárcseke, Ököritó, Tiszalök, Nádudvar, Polgár, Tiszadob, Máriapócs és más községek lakossága oly mértékben elégedetlenkedett, hogy számos esetben katonaságot kellet kivezényelni. A jobbágy-földesúr ellentét elmérgesedése megoldást követelt. Válságba került a földesúri tulajdonforma és a köznemesi életmód is. Ezt a nagy gazdasági és társadalmi változást a magyar nemesség összekapcsolta a polgári nemzetállam megteremtésének célkitűzéseivel. A nemesség szélsőségesen Habsburg-ellenes volt, mely indulatok még az ellenreformáció korának küzdelmeiben gyökereztek. Szabolcsban és Szatmárban 1830-as évektől a megyei hatalomból részesült olyan nemzedék, amelyik a liberalizmus mellett kötelezte el magát. Olyan jeles egyéniségek tartoztak közéjük, mint Kölcsey, Wesselényi, Károllyi György, Eötvös Mihály, vagy a Patayak. Velük szemben azonban egy erős konzervatív tábor is felsorakozott, melyben Uray Bálint, Drevenyák Ferenc, Kende Zsigmond és a Desewffyek játszották a főszerepet. Az 1848-as forradalamat örömmel üdvözölte mind az öt megye lakossága és a küzdelmekből is kivette a részét.