A megye az ország egyik legjelentősebb, leggazdagabb honfoglaláskori leletanyagával rendelkezik. (Pl.: honfoglalás kori íjtegez a kenézlői temetőből, veretes tarsoly az újfehértói temetőből, fegyveröv és női hajfonatkorongok Tiszaeszlárról). A legelőkben, dúsan termő földekben, a vadaknak otthont adó erdőkben, halban bővelkedő folyókban, vízi állatoktól hemzsegő, nádat, sást fölösen termő mocsarakban egyaránt gazdag táj ideálisnak tűnt a honfoglaló magyarság számára.

A mohácsi verség súlyos következményekkel járt Szabolcs, Szatmár, Ung és Ugocsa megyék sorsára nézve. Ez a terület majd két évszázadon át a hadak fő vonulásának útjába esett. Itt vonultak a Habsburg uralkodók zsoldosai Erdély ellen, itt jött keresztül az erdélyi fejedelem, ha a Királyhágón innen volt ellensége, s mindennapos vendégek voltak a török portyázók is. A XVI. század végén, a XVII. század elején nagy csapatokban vernek itt tanyát a hajdúk, rablásból tengetve életüket, amíg Bocskai István le nem telepíti őket Szabolcs megye már teljesen elnéptelenedett déli részein.

A szatmári béke után viszonylagos nyugalom köszöntött a Felső-Tisza vidékének lakosságára. Viszonylagos, mert bár hadjáratok, csaták nem zaklatták a lakosságot, de sújtották pestis és kolerajárványok. Sújtották a Tisza áradásai, az időnként egész falvakat elpusztító tűzvészek, vagy az 1814-1817 közötti éhínség is.

1849-ben, miután a magyar forradalom és szabadságharc elbukott, a vármegyék autonómiáját is felszámolták. Királyi biztosok kerültek a közigazgatás élére. A politikai és közigazgatási elnyomás szorosan összeszövődött e térségben a birtokviszonyok rendezésével, továbbá a korábban nem tapasztalt méretű természetátalakító tevékenységgel. 1857-1872 között zajlottak le a birtokrendezési perek, melyek összefonódtak a Tisza árszabályozási munkálataival. Eltűntek a több ezer holdas nádasok, kiszáradtak a korábban halat bőven kínáló tavak, csíktól hemzsegő erek. A volt jobbágyok, házas és házatlan zsellérek ettőlfogva parasztok, cselédek, napszámosok lettek, akiknek a földmérők kiméregették a fél, negyed és nyolcad telkeik után a 14, a 7, vagy a 3,5 hold földeket, hogy osztozkodjanak rajta Mária Terézia uralkodása óta ugyancsak megnépesedett családjaikkal.

A város nevének eredete eddig még tisztázatlan, de több elképzelés született a névadásról. A Nyír-előtag a nyírfára vezethető vissza. A Lugos utótagról három változat létezik. Az első változat szerint a település határában rengeteg vadszőlő (vagy vadrózsa?) termett és ezeket lugasokra futtatták fel. A második szerint a föld minőségéről kapta a Nyírlugos nevet, a harmadik szerint pedig a településen sokan foglalkoztak szőttesek készítésével és a vásznat lúggal fehérítették, így alakult ki a Nyírlugos név.